Ma egy szokásos jobb vs bal oldal iszapbirkózásnál kötöttem ki több blogon is. Valami Márta Pistás, Dörner Györgyös, színházigazgatós téma kapcsán. Rémlik? Ez mostanság eléggé levágta a biztosítékot sokaknál. Több blog is foglalkozott vele, sőt most már én is, ami aztán végképp a téma komolyságát mutatja!
Az Új Színház jelenlegi formájáért egy szimpátiatüntetés is szerveződött, erről készült egy indexes videó, ezt kommentálta a pár blog, és én már előre elélveztem hozzászólásokban várható mocskoszsidó vs. rohadéknáci sokfordulós bokszmérkőzés izgalmaitól.

Az a csodálatos ezekben az összecsapásokban, hogy hiba talál be tisztán állcsúcsra egy komment, a másik oldal nem rendül meg; mint ha mi sem történt volna megy előre. Hiába üt óriási luftot valaki az nem vesz ki semmit az erejéből, és simán elkönyveli magának a pontot.

Arra gondoltam, hogy írok a videó kapcsán, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy ha elkésve is de az alapkérdést rágom meg kicsit.

Alap kéne legyen, hogy aki állást foglal az elolvassa a pályázatokat.

Illetve Márta Istváné esetében legalább áttekinti az egyes blokkokat, mert egyébként tldr (keress rá ha nem tudod mit jelent) , valószínűleg a pályázat elbírálásánál is ez lehetett a gond (hehe). Nekem az előhang túl dagályos, és máshol is éreztem ezt. A pályázatról egyébként elmondható, hogy Márta kitér részletesen minden témára, látszik, hogy képbe akarja hozni az elbírálókat. Előnye nyilvánvaló: minden adat a rendelkezésére áll, hosszú évekre visszamenőleg tud mihez nyúlni és tartalommal megtölteni a pályázatot.

Dörner pályázatát elolvastam végig, ami nem volt nehéz (haha). A koncepció átjön, főleg mivel a hangvétele feltűnően dühös, mondhatni agresszív, és ennek megfelelően egyenes is. A körvonalak okésak, és érthetőek, de a konkrétumok hiánya miatt nehéz elképzelni hogy a pályázat írója képes lesz ekkora pénzeket jól felhasználni.

A pályázatok által vázolt koncepció ízlés dolga, én mind a kettőben találtam olyat ami tetszett, sőt néhány helyen, kisebb kérdésekben össze is találkozik a két pályázó elképzelése.

Dörnernél  a fiatalabb korosztály elérése nemes cél, félő azonban, hogy a mostani művészvilág és média iránt érzett (óvatosan, óvatosan) féktelen gyűlölete (ahh nem sikerült) miatt ezt nem fogja tudni elérni. Egyetértek azzal, hogy kell olyan színház ahol a nemzeti megközelítés van előtérben, és ebbe akár Csurka is belefér (bár nem ismerem a műveit). Kérdés, hogy tud-e valóban olyan módon működni egy ilyen intézmény, hogy igazi értéket közvetít, megmozdítja mindenkiben a magyart anélkül, hogy megpróbálna a felszín alatt, vagy nyíltan gyűlöletre nevelni. Hiszek abban, hogy lehet. Vajon Dörner, ha már megkapta a lehetőséget ésszel él-e azzal, kezeli-e az indulatát, és olyan darabokat tűz-e műsorra, melyek a legjobb értelemben képviselik a klasszikus és kortárs nemzeti értékeket.
Erről most fölösleges vitatkozni, mert nem láthatjuk a jövőt, de a későbbiekben sem lesz egyetértés, egyik oldal majd felemelőnek látja azt, amit másik uszítónak, ahogyan az lenni szokott.

Az látszott Dörner írásából, hogy hisz a koncepcióban, és tudja, hogy ehhez nem feltétlenül lesz egyszerű azonnali, állandó közönséget találni. Az ebből fakadó bevételi hátrányra bedob pár érdekes elemet, például a diszlet és jelmez turkálóét, ahol azonban  kérdés hogy a színházak, és színészek eltérő méretei nem okoznak-e problémát (hihi).
Lehet rendeletben kéne szabályozni a színpadok dimenzióit, a színészekével egyetemben. Már látom is a felvételiket a színművészetin: Ön 176 cm, 74 kiló, a Nemzeti Színész Ruhatár (NSZR) alapján Önből remek Rómeó (figyelsz? alliterálok!) lesz.
A viccet félretéve szerintem a jó színész szinte bármiben, bárhol magával tudja ragadni a nézőt, ez nem az jelenti, hogy totálisan le kell degradálni az eszközárat, hanem azt, hogy egy új koncepció indulásánál akár működhet is az ötlet. Hosszú távon azonban káros, hiszen az eszközök túlzott körbeadása, elvesz az egyediségből, és összeségében a honi színpadi kép ( próbálj rá egységként gondolni ) szegényebb lesz.

Márta pályázata kapcsán sok mindent nem tudok leírni. Az jutott eszembe, hogy le lehet váltani igazgatókat, akár 13 év után is, ez sem kell  kihalásos rendszerben működjön. Akkor is ha az illető a Művészetek Völgye atyaúristene, akkor is ha nem gondolná, hogy bármikor kikaphatják a helyéről. Ha valaki 13 évig csücsül egy székben, a legritkább esetben marad innovatív, és lelkes, kényelmessé válik a pozícióban. Ez persze nem feltétlenül igaz Mártára, őt és munkatársait kéne kínvallatásra fogni, hogy kiderüljön. Az azonban tutinak tűnik, hogy anyagilag sikeresen viszi az Új Színházat hosszú ideje, van igény arra amit csinálnak. A pályázatban voltak pontok ahol azt éreztem, hogy Márta olyasmit is érintene, hogy a színház anyagi működőképességének érdekében alább kell adni a színvonalból, de bóvlitól mindenképpen elhatárolódik. Ennek megítéléséhez az Új Színház rendszeres látogatójának kellene lenni.

Konklúzió baszod, meg vélemény:
Érdekes, hogy az egész egész országnak határozott véleménye van, holott csak egy elhanyagolható töredékük  jár látott  a két pályázóhoz köthető intézményekbe. Új Színház, Forrás Színház.

Talán nem érdemes működő rendszereket teljesen szétkapni, főleg több száz milliósakat nem. Inkább pár tízből állami ingatlanokban elindítani az új koncepciókat, hogy az életképességük kiderüljön. Ha a döntéshozók lelkületéhez, szellemiségéhez valóban közelebb áll egy új megközelítés, akkor vonjon el forrást a már meglevő kevésbé szimpatikus elemektől, és abból szponzorálja az újat, így egymás mellett párhuzamosan futva versenyezhetnek.

A szakmai zsűriben is valaki haverjának az haverja ül, ezért ha két hasonló fajsúlyú pályázat érkezett volna be, akkor a zsűri figyelmen kívül hagyása nem lenne ekkora blama.

Tehát nálam ami döntő: 400 miller vs 19 oldal. Nekem ez gyanús. Megint egy lepasszolt zsíros pozíciónak tűnik. Az ilyesmit utálom minden esetben, legyen a nyertes bármelyik oldal. A politikai elit korruptsága sosem múlik el, legyen szó tópart kaszinóvárosokról, bkv-s végkielégítésekről, borgazdaságokról, vagy színházigazgatói székekről.