Már három hete nem postoltam, mert annyi meló van a nyakamon, hogy eszembe sem jutott, nem tudtam másra koncentrálni mint a munkára. Talán nem is történt annyi minden velem az elmúlt időszakban, ami szintén a melóból fakad, hiszen kimozdulás nuku. Még hírportálokat is csak szőrmentén néztem át, nem hogy komolyabban elgondolkodjak a mostani történéseken. 16 óra meló, 1 óra evésre, meg az outputra, és tisztálkodásra, félóra sorozat, ájulok, aztán alvás, és minden előröl. Ez megy egész februárban. Kész vagyok.
Nade mi lehetne ilyenkor üdítőbb mint egy meccs a nemzeti 11-el? Persze vannak akik nem szeretik a focit - én sem vagyok rajongó - , de amikor kicsi voltam, akkor pl a vb valami olyan varázzsal bírt, hogy sosem felejtem el a 90es német győzelmet, és hogy - emlékeim szerint - mindenki nekik szurkolt. Sőt ha halványan is de emlékszem a feszült arcokra 86-ból. Akkoriban nem volt internet, meg ipod, sőt commodoreok is csak elvétve, tapadós pisztollyal irtottuk a cowboyokat/indiánokat, és a nyári melegben felolvadt beton ellenére fociztunk vagy tengóztunk amikor csak lehetett, csak a skodák, és zasztik ablakára kellett vigyázni, meg figyelni, mikor kiált anyánk, hogy ebéd.
Aki így volt gyerekkorában az mostanra sem tudja teljesen elhatárolni magát a futballtól. Akármennyire is kínos a hazai színvonal, akármennyire lapos volt sokáig a válogatott teljesítménye, azért csak odaült a képernyő elé szurkolni, meg bazdmegelni minden válogatott, meg magyar vonatkozású klubmeccs miatt.
Aztán most ősszel meg valami volt. Lehetett rendesen izgulni kicsit, meg örülni is egy kicsit. Persze vannak akik élből fikáznak, én inkább az optimista típus vagyok, én úgy tekintettem rá, mint az ágy alól előkerült régi kincsre, ami talán már kopott kicsit, de lehet még olyan mint régen.
Szal az őszi eb-selejtezők jók voltak, pikk pakk visszarepültem 20-25 évet, és úgy izgultam mint régen, ha nagyapámmal meccset néztünk.
Így aztán vártam a szerdát nagyon, vajon hogy játszanak a fiúk, mit fognak mutatni az őszhöz képest.
Csalódtam is meg nem is, jó lett volna egy sima győzelem (3-1 mondjuk) ami szívet tud melengetni akár napokon át, lehet elemezgetni a haverokkal, elég felidézni egy-egy gólt, és egy fokkal jobb kedvre derülsz.
Azért nem játszottunk rosszul, és a szerda estémet kellemessé tette a mérkőzés, ha nem is dobott fel nagyon. Kicsit bosszankodtam az döntetlen miatt, de azért nem lombozott le, és egész jól szórakoztam, pont kizökkentett másfél- két órára.
Nem vagyok telhetetlen, nekem elég - egyelőre - ha látom, hogy akik a nemzeti csapatban vannak, azok akarnak, és van elképzelés a játékukban, ha szép lassan, de fejlődik a csapatunk, ha van miért szurkolni, ha pár percre ezáltal visszakaphatom gyermekkori önmagam, és még közben sört is ihatok!
Hajrá srácok!
